Menu

Rejtélyes esetek a kaszinókban – II. rész

Főoldal >> Blog >> Eltűnések, gyilkosságok nyomában – II. rész

A tegnapi napon kezdtem el írni olyan esetekről, amik anno megrázták a közvéleményt, valamilyen módon kapcsolódtak a szerencsejátékhoz, és a mai napig nem tudják, hogy pontosan ezekben a történetekben mi történt. Ma újabb öt ilyen sztorival készültem számotokra.

5.: George Jay Vandermark története

1976-ot írunk, főhősünk pedig George Jay Vandermark, aki Las Vegasban dolgozik a Stardust Casinoban. Előre szólok, a történet egyáltalán nem lesz vidám, sőt… Bár, ezek közül melyik volt az? Egyik sem.

Szóval George a kaszinóban a nyerőgépek részlegén dolgozott, mint csoportvezető. Egy nap a nevadai játékfelügyelet razziát tartott a kaszinóban, észrevették, hogy a szervezett bűnözés rátette a mancsát a kaszinóra, ez pedig azt jelentette, hogy hétmillió dollárral rövidítették meg a helyet. Ebben persze benne volt Vadermark is, aki a rajtaütés során valahogy meg tudott szökni, és elmenekült a városból. Vandermark egyébként saját zsebére is játszott, 3 milliót az ellopott pénzből magának szánt, és teljesen felszívódott.

A nyomozók felkeresték Vandermark fiát, Jeffet, akinek elmondták, hogy édesapja élete veszélyben van, de ők segítséget nyújthatnak neki. Jeff ígéretet tett, hogy megpróbál kapcsolatba lépni apjával, aki egyébként szerinte Mexikóban bujkál.

Hetekkel később Jeff jelentkezett, hogy sikerült elérni az apját, aki beleegyezett abba, hogy feladja magát a védelemért cserébe. Még aznap Jeff Vandermarkot holtan találták a lakásában, a halál okát egy a fejére mért nagy erejű ütés okozta. Soha nem kapták el a tettest, de abban a hatóságok biztosak voltak, hogy a maffia tagjai gyilkoltak.

George Jay Vandermark soha nem került elő. Nem tért vissza Las Vegasba, de álnéven Phoenixben élt. Még abban az évben nyomtalanul eltűnt és nem is hallottak róla később sem. Az elméletek alapján nem csak ők, hanem a rosszfiúk is rátaláltak, megölték, aztán pedig eltüntették…

4.: Trevor Angell eltűnése

Trevor Angell2000-ben az akkor 28 esztendős Trevor Angell épp munkáját végezte, azaz Kanada és az Egyesült Államok között fuvarozott árut. Szeptember 19-én megérkezett a célállomásra, lerakodott, kapott visszárut, és elindult hazafelé. Felesége elmondása szerint Trevor nagyon fáradt volt, négy napja nem aludt, és azt tervezte, hogy felmond, amint ezt a kört lenyomta. Sosem ért haza.

Szeptember 22-én még nem volt semmi gond, a munkahelyén dolgozó diszpécser beszélt vele, aztán soha többet nem látta őt senki. Nem sokkal később Trevor eltűnt, a kamionját pedig a nevadai Primmben találták meg, egy Whisky Pete’s nevű kaszinó parkolójában. Az áruból semmi nem hiányzott, de az első ülésen megtalálták Angell üres pénztárcáját. Még aznap a bankkártyáját kilenc alkalommal használták, de az sosem derült ki, hogy ő, vagy valaki más vett le pénzt. Angell szerette a szerencsejátékot, benne volt a pakliban, hogy bement a kaszinóba, és egy pincérnő meg is erősítette, hogy kiszolgálta a kamionsofőrt. Több szemtanú látta őt a parkolóban, zavartnak és betegnek tűnt.

Az utolsó információkat vele kapcsolatban 2001. decemberében tették, állítólag Texasban látták, ami után felmerült, hogy az eltűnését szánt szándékkal intézte. De az okok máig homályosak, ahogy az is, hogy mi lehet Trevor Angellel.

3.: George Tsolakis és az adósságok

1992. február 23-án a 38 esztendős George Tsolakis – akit három gyermeke várt haza – felhívta a feleségét, hogy úton van hazafelé. A család hiába várta őt, George-ot elnyelte a föld. Felmerült, hogy szándékosan tűnt el, mivel pénzügyi problémákkal küzdött. Körülbelül 200.000 dollárnyi adótartozása volt, valamint az éttermeit is bezáratták, mivel engedély nélkül üzemeltette a helyeket. A valószínűsített letöltendő elől menekült volna el?

Többen azt mondták, hogy illegális szerencsejáték-adósságai is voltak, így nem meglepő, hogy az autóját egy olyan kaszinó parkolójában találták meg, ahol gyakran járt, méghozzá egy hónappal később. A kocsit nagy hó borította, ebből kiderült, hogy már egy ideje ott áll, ezután kezdték kihallgatni a személyzetet, az alkalmazottak pedig megerősítették, hogy George Tsolakis ott járt. Valaki egyedül látta, mások pedig két másik fickó társaságában. A kamerafelvételek addigra már törlésre kerültek, így a nyomozók nem tudták megerősíteni, hogy valóban Tsolakis járt-e ott vagy sem. Az viszont nem jó jel, hogy a kocsija nélkül távozott… Mert akkor sanszos, hogy nem egyedül, és nem önszántából.

2.: Ki ölte meg Gail Anne Thompsont?

Gail Anne Thompson és férje, Robert 1996. májusában két barátjukkal egy hosszú hétvégére utaztak Jackpotba, Nevadába. Minden rendben ment egy darabig, a Cactus Pete’s Casinoban szálltak meg és élvezték a pihenést. Egy nappal később Bobby, és a másik pár aludni készült, de Gail még maradt a kaszinóban játszani. Másnap – a férj állítása szerint – feleségét nem találta az ágyukban, ezért körbejárta a város összes kaszinóját, sikertelenül. Gail eltűnt. A másik párnak haza kellett utaznia, így Bobby egyedül maradt Jackpotban, bejelentette felesége eltűnését a rendőrségen.

Gail Anne Thompson holttestét május 6-án találták meg egy elhagyott területen. Pénztárcája, jegygyűrűje nála volt, így a nyomozók elvetették, hogy egy balul elsült rablás eredménye lenne a gyilkosság. Az erőszakot is kizárták, habár a nadrágja nem volt rajta, mikor megtalálták bezúzott koponyával. Érdekesség, hogy a bankkártyáját május 5-én használták…

A velük levő párt is kihallgatta a rendőrség, állításuk szerint összezörrent Gail és Bobby, mivel az asszony Kansasbe akart költözni, hogy közelebb élhessen a családjához.

Sosem derült ki, ki, és miért ölte meg Gail Anne Thompsont. Az viszont sokakat felháborított, hogy három hónappal felesége halálát követően Robert máris újraházasodott. 2000-ben elhunyt, így valószínűleg sosem tudjuk meg az igazságot.

1.: Agnes La Roux meggyilkolása

1977-ben a francia riviéra egyik kaszinójában komoly változások voltak várhatók, ennek oka pedig Agnes Le Roux, a tulajdonos lányának döntése húzódik. Agnes szerette volna megkapni az örökségét, amit édesanyja elutasított. Ezt úgy bosszulta meg, hogy egy igazgatósági ülésen – ahol neki is szavazati joga volt – édesanyja ellen szavazott, és ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy Jean-Dominique Fratoni, az egyik rivális megvásárolhassa a kaszinót. Ezért állítólag hárommillió frankot kapott. Az egész ügyet Jean-Maurice Agnelet intézte, aki ügyvéd volt, és nem mellesleg Agnes szeretője.

Palais La Mediterranee

Később Agnes elhagyta Nizzát fehér Range Roverével, és sosem látták többé. Az ügyre a mai napig nincs megoldás, és olyan elméletek látnak napvilágot, annyi új információ jött azóta, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Agnelet-t gyanúsították az örökös meggyilkolásával, de volt alibije (egy másik szeretője azt állította, hogy együtt voltak Genfben a lány eltűnésekor). A nyomozók észrevették, hogy a 3 millió frankot ennek a nőnek utalták át, ő pedig bevallotta, hogy hazudott az alibiről, méghozzá Agnelet kérésére. 2007-ben húsz év börtönre ítélték, amit aztán hatályon kívül helyeztek. 2011-ben egy volt maffiavezér, Jean-Pierre Hernández könyvében azt mondta, egykori legjobb barátja, a marseille-i maffia egyik tagja ölte meg Agnes Le Roux-t, majd ledobta őt egy szikláról, a kocsiját pedig bezúzták.

Ennek ellentmond Agnelet fia, aki 2014-ben tett vallomást apja ellen, állítólag anyja és apja is beszámolt a gyilkosságról.

Szövevényes ügy, ki tudja, mi az igazság…

Ezek lettek volna a legérdekesebb – és néhol – brutális sztorik, amik a szerencsejáték világából jöttek. Remélem hogy tetszett, hamarosan újra találkozunk!

Hunor Ozsvát

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére