Milyen érzés megnyerni a lottót?
Megnyerni a lottót maga lehet a megtestesült álom. Titkon (vagy nem is annyira titkon) mindenki arról ábrándozik, hogy az esélyek ellenére ő lesz az a szerencsés, aki elviszi a főnyereményt. És miért ne jöhetne össze? Magyarországon nem divat a lottó győzteseknél, hogy nyilvánosság elé álljanak, viszont vannak olyan országok, ahol igenis megmutatják magukat azok, akiknek az élete egy szempillantás alatt megváltozik. Ezért most Nagy-Britanniából hoztunk nektek hét szerencsés győztest. No, de mindegyikük élete pozitív fordulatot vett? Mindjárt meglátjuk!
Adrian és Gillian Bayford
Nem akarunk már kapásból lelombozni, de az első sztorit nem lehet happy endnek nevezni. Ez is bizonyítja, hogy a pénz ugyan boldogít, de családokat, barátokat szakíthat szét. Tudni kell helyén kezelni a szituációt, Adrian és Gillian Bayfordnak viszont nem ment ez. Anno 2012-ben nyertek rekord összegű nyereményt, pontosan 148 millió fontot. Ez körülbelül 51 milliárd forintot jelent, ha mai árfolyamon számítjuk át. Elképesztő nyeremény, olyan, amit még képzeletben is lehetetlen elkölteni. A pár bő egy évvel a nyeremény után elvált, Gillian pedig visszaköltözött Skóciába a két fiukkal. Majd jött Samantha Burbridge és elcsavarta a friss agglegény, Adrian fejét. Tündérmesének tűnt, de az lett a vége, hogy Samantha kivette a részét a győzelemből, közel két millió fontot gombolt le a naiv Adrianről és újra összejött exbarátjával. Adrian és Gillian nem csak egymást veszítették el, de barátaik közül is sokan kikoptak, mivel mindenki ATM-nek nézte őket és akartak egy szeletet ebből a mesés tortából. A fene gondolná, hogy egy nagy nyereménnyel ennyit lehet veszíteni…
Edwina és David Nylan
Na jó, az ő életüket nem tette tönkre a nagy lottó nyeremény. Leginkább azért, mert soha nem kapták meg a pénzt, szóval igazából nem is hívhatjuk őket lottó győztesnek. Történt, hogy 2015-ben az ötvenes éveikben járó pár feladott egy online szelvényt. Kaptak visszaigazolást, hogy jegyzőkönyvbe vették a tippjüket, majd jött a meglepetés: Kihúzták azt a számot, amit a házaspár ikszelt. 35 millió font ütötte volna a markukat, azonban történt egy technikai hiba, a rendszer ugyan jegyzőkönyvbe vette a fogadásukat, de nem volt elég fedezet a bankkártyájukon, így hiába a visszajelzés, a lottótársaság mosta kezeit. Állításuk szerint soha többé nem lottóztak.
Dave és Angela Dawes
2011-ben történt, hogy Dave és az akkori menyasszonya (mára már felesége) megütötték az EuroJackpot főnyereményét, ez pedig 101 millió fontot jelentett. Természetesen azonnal megváltozott az életük, vásároltak egy nagy házat és megtartották azt az álomesküvőt, amelyről Angela álmodozott. A problémák ezután kezdődtek…
Hiába segítettek rengeteg családtagjukon, hiába támogattak különféle szervezeteket, a fiuknak, Michaelnek semmi sem volt elég. 2017-ben jogi lépéseket tett édesapja ellen, mivel ígérete ellenére elzárta a pénzcsapot, így Michael pénz nélkül maradt. Más kérdés, hogy a srác hat év alatt közel másfél milliót dorbézolt el, így Dave minden bizonnyal megunta azt, hogy fia egyre lejjebb csúszik, miközben az ő pénzét költi. A bíróság végül elutasította a keresetet. Nem szívesen lennék ott egy nagy családi ebédkor a Dawes-házban.
Kevin Jones
Jöjjön egy felemelő sztori a kapzsi, szerencsétlen és elszomorító történetek után. Kevin Jones Spanyolországban élt 2016-ig, de egy hétvége folyamán kétszer is betörtek hozzá és gyakorlatilag kisemmizték. Így visszament Angliába és mindent újrakezdett. Ma már valószínűleg áldja rablóinak nevét (amit persze nem tud), mert ha ők nincsenek, sosem megy vissza szülőhazájába, sosem ad fel lottószelvényt és így soha nem nyeri meg a főnyereményt, ami 6,1 millió font volt.
Nem ez a legnagyobb nyeremény, amit valaha nyertek a szigetországban, de Kevin Jones-ra nem volt rossz hatással, nem csak magán, de másokon is segíteni tudott. Nem adta fel az állását, szinte azonnal visszament és buszsofőrként folytatta pályafutását. A lottónyeremény egy éves évfordulóján pedig a pénz egy részét szétosztotta, aranyborítékokat helyezett el a város több pontján. Lehet ezt így is csinálni…
Colin és Chris Weir
Hasonlóan Mr. Jones-hoz a Weir házaspár is botrányoktól mentesen éli az életét az óriási nyeremény óta. Az itt felsorolt emberek közül ők nyerték a legnagyobb lóvét, konkrétan 161 millió fontot. Elképesztő nyeremény, de a féktelen pénzszórás helyett a házaspár inkább okosan befektetett, jótékonykodott (többször adakoztak, többek között a skót nemzeti színháznak is jutott 1 millió font) és megvették álmaik kastélyát nem kevesebb, mint 3 millió fontért. Aztán vettek még egyet. Ilyen az, amikor valóban jó helyre megy a pénz.
Jane Park
Az egyik legfiatalabb ember, aki lottónyeremény által vált milliomosság. 2013-ban Jane mindössze tizenhét esztendős volt, amikor élete legelső szelvényével 1 milliót nyert. Ahogy az egy 17 éves fiatal lánytól várható, gyorsan elkezdte szórni a pénzt, egyedi készítésű ruhák, táskák tömkelegét vásárolta és egy lila Range Roverrel járta a várost, hogy így tisztelegjen kedvenc csapatának, a Hibernians-nek. Azonban a pénz ellenére nem volt boldog, a barátai nem keresték a társaságát, ő pedig nem tanult, nem járt iskolába hogy újakat szerezzen. Saját bevallása szerint a pénz inkább boldogtalanná, magányossá tette és már sajnálja, hogy feladta a nyertes szelvényt.
Kathleen és David Long
Épp a napokban láttam egy riportot, ahol a villámcsapásokról volt szó. A riporter megemlített egy amerikai fickót, akibe pár év leforgása alatt kétszer is belecsapott a villám. Mekkora erre az esély? És mekkora arra, hogy valaki kétszer nyerjen 1 millát? Pedig Kathleen és David Long így jártak. Először 2013-ban húzták ki a számaikat (A szelvény a szemétben landolt először, végül megmentették), majd 2015-ben is nyertek 1 millió fontot. 283 milliárd az egyhez annak a valószínűsége, hogy valaki kétszer nyerjen a lottón, így az egyik napilap összeszedte, mennyire valószínűtlen volt az a szerencse, ami kijutott a párnak:
- Aszteroida általi halál – 78 millió az egyhez
- Cápatámadás általi halál – 4 millió az egyhez
- Elvisről kiderül, hogy életben van – 50.000 az egyhez
- Anglia nyeri a következő VB-t – 2.500 az egyhez
A szerencsejáték egy kétélű fegyver. Megvan a lehetőség, hogy ha igazán ügyes és szerencsés vagy megváltozzon az életed, de könnyen beszippanthat. Épp ezért mindig figyeljetek a mértékre! Ha nem a lottó a ti világotok, sebaj. Szerencsére rengeteg kaparós sorsjegy oldalunk közül tudtok választani.
Verdikt
Igazából a fenti példák is megmutatják, hogy egy nagyobb összegű nyeremény jól és rosszul is elsülhet. Vannak, akik végiglottózták életüket és soha semmit nem nyertek, míg mások az első szelvényükkel milliárdosok lettek. A pénzt lehet jól és rosszul is felhasználni, épp ezért nem szabad ész nélkül szórni, mintha nem lenne holnap.