Menu

A szerencsejáték egy elhagyatott színhelye – A Casino Constanta

Főoldal >> Blog >> A Casino Constanta története

Időről-időre előfordul, hogy elkap a hév, hogy valami izgalmas történelmi helyszínnel „ajándékozzalak meg” benneteket. Ez a mai is ilyen, hiszen ma egy rég elfeledett kaszinóval ismerkedhettek meg, ami nincs is annyira messze tőlünk, hiszen keleti szomszédainknál, a Fekete-tenger partján található. Konstanca városa az épület miatt vált híressé a szerencsejáték kedvelői között, valamint az építészet szerelmesei is megtalálják benne a szépet, az art nouveau stílusú hatalmas monstrum egykoron gyönyörű volt. És még most is az, bizonyos szempontból. Ismerkedjetek meg a Casino Constantával!

A kezdetek

Az épületet először 1880-ban húzták fel, ekkor még csak fából és egyfajta pihenőként, klubházként működött az elit számára. De nem csak a helyi elit hallott róla, külföldről is egyre többen érkeztek, hogy saját szemükkel lássák. Vonzó volt, hogy egy lépcső választ el a tengertől, hogy egy percig tart eljutni horgászni, nagy népszerűségnek örvendett a „Kursaal”. Végül 1890-ben egy nagy vihar teljesen lerombolta, ezután pedig megszületett az ötlet: A román Monte Carlo felépítése.

A vihar után

Casino ConstantaNem sok idő kellett, hogy megszülessen a második terv, az épületet szerették volna újra felépíteni, csak nem fából, hiszen a múltban ez nem igazán jött be. Kőalapot kapott az épület és felépült még két terasz is, ami a partra és a kikötőre nézett. Később ezt tovább bővítették, és ehhez már egy igazi nagyágyút kértek fel, a híres Daniel Renard pedig elvállalta a feladatot. Renard egyébként román anya és svájci apa sarjaként Franciaországban látta meg a napvilágot, és ott is tanult. Számos szállodát tervezett, mielőtt felkérték volna a kaszinó megépítésére.

A megnyitó 1910. augusztusában volt, a hely pedig maga volt a megtestesült luxux, a valóra vált álom. Nem is csoda, hogy a külföldiek ismét elözönlötték a kaszinót és egyre több pénzt hagytak ott. Az épület nagyjából mindent tudott, amit a mai csúcs-kaszinók: Több szoba külön a játékoknak, bálterem, külön olvasóterem, ahol a helyi és a külföldi újságokat olvasgathatták a vendégek. Gondolom, azt meg sem kell említenem, hogy egy külön étterme is volt a többszintes építménynek.

A román ellenzék a kezdet kezdetén ellenezte az egész projektet, aztán szépen, lassan ők is belátták, hogy tévedtek, a kaszinó rendkívüli népszerűségnek örvendett.

Az aranyévek

Egy évvel a megnyitó után tovább bővítették a kaszinót, és ez természetesen újabb és újabb játékosokat, vendégeket jelentett. A helyi kritikusoknak természetesen továbbra sem tetszett, hogy Románia a szerencsejátékot népszerűsíti, de nem tudták megállítani az emberek hadát, az egész nagyon új volt, impozáns, az elhelyezkedése révén pedig nagyon különleges. A kaszinóból sugárzott a luxus, és bár csak a tehetősek tehették meg, hogy belépjenek a kapuin, mégis folyamatosan tele volt.

Sokan rengeteg pénzt öltek a helybe, és amikor mindenük elveszett, inkább a tengerbe vetették magukat.

A közelmúlt és a jelen

Miután kitört az I. Világháború, a kaszinó bezárásra került és kórházzá alakították. Valamilyen csoda folytán mindkét Világháborút megúszta és életben tartotta azokat, akik menedéket kaptak benne, a kaszinót fel kellett újítani. 1934-ben ehhez ismét Renard lett felkérve, de 1941-ben (amikor német sérülteket láttak el itt) újra lebombázták. Jó hír, hogy az 1950-es évek elején teljes felújításon esett át, itt szállásolták el azokat a turistákat, akik a Fekete-tenger partjára jöttek nyaralni.

Az utolsó felújítás 1989-ben volt, 1990-től kezdve az épület elhagyatott.

Az elhagyatott kaszinó

Tavaly januárban amúgy egy nagyobb volumenű felújítás vette kezdetét, az utolsó hírt pedig májusról találtam, amikor közölte Konstanca város önkormányzata, hogy a később, az eredeti épülethez hozzáépített elemeket eltávolították. Szeretnék megszilárdítani a kaszinót, hogy az hamarosan újra teljes pompájában ragyoghasson, és újra bevonzza a turistákat.

Várom, hogy elkészüljenek a munkálatokkal, itt van a közelben – mondjuk -, mégsem volt hozzá soha szerencsém, pedig kétszer is jártam Romániában. Remélem, hogy ti is kedvet kaptatok ahhoz, hogy akár most, akár később meglátogassátok Konstancát és annak híres kaszinóját.

Hunor Ozsvát

Hunor Ozsvát

Hunor az online kaszinó oldalunk kockája és a blog oldalunk mögött álló ember, aki krupiéként szerzett professzionális szakértelmet. Az online szerencsejáték világ legfrissebb híreivel fog téged naprakészen tartani.

Kapcsolódó témák
Vissza a tetejére